Előszó és összefoglalás

   A múlt század ötvenes éveinek végén az első mesterséges holdak felbocsátásával forradalmi változás ment végbe kozmikus környezetünk vizsgálatában. Már 1957 októberében újszerű, bonyolult csillagászati feladatnak, kihívásnak bizonyult a csillagok között gyorsan haladó első Szputnyik optikai követése egy olyan pályán, amely párszáz kilométer magasságban, a szinte teljesen ismeretlen felsőlégkörben húzódik. Amíg a műhold rádióadója működött, addig a pályameghatározás erre alapozva megoldható feladat volt, de amint a rádiókapcsolat megszakadt, már csak a gyorsan felállított, gyakorlatlan, vizuális műholdkövető állomások pontatlan megfigyeléseire lehetett támaszkodni, sőt a Szputnyik-1-nél fényesebb hordozórakéta-fokozat esetében kezdettől fogva. A moszkvai Kozmosz számítóközpont táviratilag küldött előrejelzései, amelyek a megfigyelendő műholdak egy adott időpontban várható égi pozíciójának koordinátáit tartalmazták, eleinte rendkívül pontatlanok voltak, ami megnehezítette az értékelhető megfigyelések végrehajtását valamennyi, a programba bekapcsolódó országban, köztük hazánkban is.

   Tudván, hogy a műholdak is a csillagászatban abszolút pontosan kidolgozott pályaszámítás képleteit követve keringenek, a szakemberek rövid időn belül azokra a zavaró hatásokra kezdtek koncentrálni, amelyek csak a Föld felszínéhez viszonylag közel (néhányszáz kilométer magasságig) jelentkeznek, de a természetes égitest szomszédainknál, például a Holdnál már nem. Ezek közül a Földünk alakjának a tökéletes gömbtől való eltérése volt az egyik, amely azonban geodéziai módszerekkel viszonylag könnyen figyelembe vehető. A másik, a semleges felsőlégkör (szaknyelven a termoszféra vagy exoszféra) okozta fékeződés lehetett, amelyet eleinte egyáltalán nem tudtak előre jelezni. A meteorológiai mérések (repülőgépekről, léggömbökről) legfeljebb a sztratoszféráig terjedtek, a felette lévő légköri rétegekről gyakorlatilag nem voltak ismereteink. Márpedig hamar kiderült, hogy a semleges felsőlégkör – bár e magasságokon már nagyon ritka – képes annyira lefékezni a benne repülő műholdakat, hogy azok keringési ideje egyre csökken mindaddig, amíg azután elégnek a légkörben.

   A kutatók arra is rájöttek, hogy ráadásul ez a légköri fékeződés egyáltalán nem állandó, hanem – elsősorban a naptevékenységgel összefüggésben – erőteljesen ingadozik. A műholdak pályáinak megfigyelt módosulásaiból következtetni lehetett a különféle hatásokra, amelyek összefüggnek a Nap-Föld kapcsolatok korábban ismeretlen sajátosságaival. Vagyis már az első műholdak pályakövetése (csillagászati módszerekkel) példátlan esélyt kínált egyrészt a Föld alakjának pontosabb meghatározására (geodéziai módszerekkel), másrészt a felsőlégkör sűrűség- és hőmérsékletváltozásai alapján egy olyan felsőlégköri modell kidolgozására, amely magában foglalja a naptevékenység légköri hatásainak tisztázását is (geofizikai és napfizikai módszerekkel). Mindennek nem elhanyagolható gyakorlati jelentősége is volt, hiszen pontos felsőlégköri modellek kellettek például a műholdak várható élettartamának kiszámításához, a Föld alakjának jobb megismerése pedig a térképészetet is segítette.

   Hazánk hogyan vett részt ezekben a drámai gyorsasággal fejlődő kutatásokban? Hatvan év elteltével nyugodtan megállapíthatjuk, hogy méretünkhöz és anyagi lehetőségeinkhez képest mindkét területen gyorsan és sikeresen be tudtunk kapcsolódni a nemzetközi együttműködésben folyó munkába, sőt számos új ötlettel és vizsgálati módszerrel gazdagítottuk ezt az új szakterületet. A Szovjetunió Tudományos Akadémiája által kezdeményezett együttműködés keretében 1958 elején az MTA Csillagvizsgáló Intézetében, majd valamivel később a Bajai Obszervatóriumban megkezdődött a vizuális műholdmegfigyelő állomások szolgálatszerű működése. Ehhez kapcsolódott később Szombathely és Miskolc is. Gyorsan továbbfejlesztettük a távcsöveket és az időszolgálatot, hogy kevesebb észlelő, hatékonyabban és pontosabban láthassa el a feladatot. S ami ennél még sokkal fontosabb, már 1961-től az Ill Márton által kezdeményezett INTEROBS programmal (elsőként a keleti blokk országai közül) önálló útra térve igyekeztünk megfigyeléseinket a műholdak pályaszámításán keresztül a felsőlégkör vizsgálatára hasznosítani.

   Ez az út, több fordulat és átalakulás után, évtizedeken keresztül kiemelkedő, nemzetközileg is elismert kutatási eredményekre vezetett Budapesten és Baján. Tulajdonképpen ez volt Ill Márton vezetésével a Bajai Csillagvizsgáló fő programja egészen 1990-ig. Munkatársai közül Sütő Károly, Both Előd és Nagy Sándor neve említendő. A bajai csillagászok szoros kapcsolatban dolgoztak a Francois Barlier professzor vezette francia kutatócsoporttal, és részt vettek felsőlégköri modelljük tökéletesítésében is. Az MTA Csillagvizsgáló Intézetében a kutatócsoportot, amely ugyanazon cél érdekében, de más módszerekkel dolgozott, lényegében Illés Erzsébet (1959-től egészen 2010-ig!), Almár Iván és rövidebb ideig Horváth András alkotta. Évtizedekig e csoporttal szorosan együttműködött Bencze Pál geofizikus, a soproni MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet munkatársa is. A budapesti kutatások eleinte főleg a geomágneses viharok idején fellépő sűrűségnövekedéssel foglalkoztak, majd fokozatosan kiterjedtek más jelenségekre, például a légköri hullámok és a gyűrűáramfűtés vizsgálatára is. Mindkét csoport később a modellek pontosítása érdekében áttért az időközben a felsőlégkörbe francia, illetve olasz műholdak fedélzetén feljuttatott mérőműszerek (mikroakcelerométerek) méréseinek hasznosítására is. A magyar kutatók rendszeresen publikálták eredményeiket hazai és nemzetközi konferenciákon. Két „tudományok doktora”, két „tudományok kandidátusa” és egy doktori disszertáció sikeres megvédése is az eredmények közé tartozik.

   Most, hatvan évvel e kutatások megkezdése után, úgy éreztük, hogy eljött az ideje annak, hogy – amennyire lehet –egyetlen honlapra összegyűjtve az internet nyújtotta lehetőségek felhasználásával teljes képet adjunk eredményeinkről. Ill Márton 2008-ban Kanadába távozott, majd 2015-ben elhunyt, a bajai csillagvizsgáló pedig immár Hegedűs Tibor vezetésével más szakterületeken jeleskedik. A budapesti Konkoly Obszervatórium (hivatalos nevén az MTA Csillagászati és Földtudományi Központ Konkoly Thege Mikós Csillagászati Intézete) 2010 körül úgyszintén befejezte a felsőlégköri kutatásokat, de ugyanakkor az űrcsillagászat egyre fontosabb szerepet játszik az intézet életében. 2016-ban sikeres emlékkonferencia volt Baján Ill Márton tiszteletére, amely alkalmat adott a felsőlégköri kutatások áttekintésére is. Mindezen szétszórtan létező és nehezen hozzáférhető, de pótolhatatlan anyagot próbálja meg különböző forrásokból az internetre vinni ez a honlap.

   A honlap szerkezete egyszerű. A jobboldalra kerültek a bajai kutatásokkal, de különösen Ill Márton személyével kapcsolatos anyagok, beleértve Elek László „Tudomány születik” című interjúkötete számára Ill Mártonnal készített utolsó beszélgetés szövegét, valamint a 2016-os bajai emlékkonferencia videóját is. A baloldalon találhatók a budapesti csoport eredményeire vonatkozó magyar és idegennyelvű publikációk. A honlapon keresztül hozzáférhetővé tettünk a témával foglalkozó négy disszertációt, és néhány magyarnyelvű, a Fizikai Szemlében és a Magyar Tudományban megjelent összefoglaló tanulmányt is. Ezek és a publikációk közléséhez minden oldalról készségesen megkaptuk a szükséges közlési engedélyeket.

   A honlap anyaga természetesen nem lehet teljes, ugyanakkor bizonyos publikációk esetében átfedések is lehetnek. Célunk az volt, hogy különböző szintű érdeklődők, magyarok és külföldiek egyaránt, megtalálják mindazt, ami fontos és maradandó a magyar űrkutatás ezen nagyon korai és sikeres szegmensében. A magyarnyelvű publikációk zöme a MANT jogelődje, a MTESZ Központi Asztronautikai Szakosztálya évről évre megrendezett Ionoszféra-Magnetoszféra Fizikai Szemináriumainak köteteiben jelent meg, és ma már szinte elérhetetlen. E szemináriumok igen fontos szerepet játszottak a különböző, de összekapcsolódó csillagászati és földtudományi kutatásokat folytató szakemberek eszmecseréjében, együttműködésük kialakításában. Ugyanakkor abban is segítettek, hogy megszülessenek ennek az új szakterületnek a közösen elfogadott magyar szakkifejezései. Angolnyelvű szakcikkeink esetében gyakori, nehezen leküzdhető akadályt jelentett a korlátozott terjedelem, a magyar cikkek esetében ez a probléma nem létezett. Éppen ezért úgy véltük, hogy megőrzésük az utókor számára fontos lehet.

   Olvasóinknak azt kívánjuk, hogy tanulmányozzák örömmel ezt az összeállítást. Keressék meg benne az őket legjobban érdeklő szövegeket és képeket. A jövő tudománytörténészeire bízzuk annak megítélését, hogy milyen értéket képvisel ez az anyag a 20. századi magyar tudományon belül.

A szerkesztők
2019, Január