HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont
Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet

Hallgatók a porondon: TDK 2023

2023. december 19. | Szerző: Molnár László

blog | Események

Idén is intézetünk adott helyet az ELTE csillagász TDK konferenciájának, ahol 17 fiatal mutatta be tudományos eredményeit.

A TDK, avagy a  tudományos diákköri mozgalom a magyar felsőoktatás egy különleges színfoltja, amelynek keretében már egyetemistáknak (vagy akár még fiatalabbaknak is) lehetőségük nyílik bekapcsolódni szakmai munkába, kutatási feladatokba. A kutatómunka alapjainak megismerése mellett  fontos első karrierlépést is jelenthet egy-egy jó szereplés az egyetemi vagy országos rendezvényen. 

Az ELTE-TTK Csillagászati Tanszéke által szervezett csillagász TDK konferenciának tavaly után idén is intézetünk adott helyet. Az idei évben tizenhat hallgató és egy gimnazista nevezett előadásra. A prezentációk közül hat rövidebb témabemutató előadás volt, tizenegyen pedig dolgozatot is benyújottak a munkájukról. Idén is igen változatos volt a tudományos felhozatal: előadások hangoztak el meteorokról és kisbolygókról, csillagokról és csillaghamazokról, szupernóvákról, közeli és távoli galaxisokról. De numerikus szimulációkra és programcsomagokra is láttunk példát.

 

14 a 17 versenyzőből

 

A benyújtott dolgozatokat ezután a bírálók fogják rangsorolni, illetve az arra érdemeseket felterjeszteni a 2025-ben rendezendő következő OTDK-ra. A hallgatók munkájának színvonalát jelzi, hogy több esetben is elhangzott, hogy tervezik azt szakmai publikációként is közölni. Azt is fontos kihangsúlyozni, hogy a versenyzők kétharmada alapszakos egyetemista, tehát már tanulmányaik elején belevágtak és lehetőséget kaptak a kutatómunkával való megismerkedésre, valamint eredményeik szóban és írásban való bemutatására. Szintén örömünkre szolgál, hogy tíz versenyző is felvételt nyert idén vagy korábbi években az intézet demonstrátor programjába.  

 

Az első sorban a szakmai zsűri és az rendezvény házigazdája, Süli Áron (ELTE, legelöl).

(Fotók: Molnár László)