A Csillagászati Intézet demonstrátor programja a Konkoly Mentorprogram keretében egy vagy két féléves kutatási ösztöndíjat biztosít BSc és MSc szakos egyetemi hallgatók részére. A 2017 óta futó programot 2025-re megújítjuk, ezért kérjük a felhívás részletes átolvasását a jelentkezőktől. A legfontosabbak:
A korábbi tématerületi felhívásokat összevontuk, de természetesen továbbra is nyitottak vagyunk tetszőleges témára (észlelési-adatfeldolgozási, numerikus, mérnöki, csillagászattörténeti stb.), a beérkező kutatói témajavaslatok függvényében. A hallgatók az alábbi kategóriák szerint tudnak jelentkezni:
- Új kutatási témára, és ahhoz kapcsolódó támogatásra pályázó hallgatóktól szakmai önéletrajzot, illetve motivációs levelet kérünk, Szabó Róbert intézetigazgatónak címezve a Email cím mutatása e-mail címre. A kiírt új kutatási témákat a határiő lezárulta után megküldjük a jelentkezőknek.
- Azoktól a hallgatóktól, akik már rendelkeznek témavezetővel és jelenlegi kutatási témájukat folytatnák, illetve annak támogatására pályáznának demonstrátori pozíciót, szintén szakmai önéletrajzot, illetve motivációs levelet kérünk, szintén Szabó Róbert intézetigazgatónak címezve a Email cím mutatása e-mail címre küldve. Ezen felül a témavezetőtől közvetlenül ajánlást és rövid témaleírást is kérünk.
- A támogatott demonstrátori pozícióktól függetlenül is bátorítjuk a jelentkező hallgatókat arra, hogy a kiírt témák közül szakdolgozati és/vagy TDK témát válasszanak. Amennyiben a témavezető is vállalja témavezetést, úgy a jelentkezőnek a Konkoly Mentorprogramon belül “Konkoly hallgatóként” lehetősége lesz részt venni azokon a plusz kurzusokon, előadásokon, workshopokon és szervezett gyakorlatokon, melyek korábban csak a demonstrátori alkalmazottak számára voltak fenntartva.
A teljes felhívás pdf formátumban:
Jelentkezési határidő: 2024. december 31, kedd, éjfél.
A program koordinátorai: Molnár László és Kalup Csilla. További információkért hozzájuk, illetve Szabó Róbert intézetigazgatóhoz lehet fordulni.
A demonstrátor program eredményei
A demonstrátorok szerzőségével készült szakcikkek listája elérhető az ADS bibliográfiai adatbázisban. A lista minden olyan cikket tartalmaz, ami az alkalmazás alatt, vagy az utána következő két évben jelent meg.
Hallgatók a kutatásban: öt éves a Csillagászati Intézet demonstrátor programja
Molnár, Kiss, Szabó: Kutatásra oktatva: a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Csillagászati Intézete hallgatói mentorprogramjának első öt éve (Magyar Tudomány, 2023/01)