A Blue Skies Space sikeresen elvégezte a "első fény" (“first light") méréseket a Mauve segítségével, új korszakot nyitva a kis, gyorsan épített űrtávcsövek által szolgáltatott csillagászati adatok terén. Ez az első alkalom, hogy egy kereskedelmi űrkutatási műhold sikeresen felbocsátásra került, és adatokat küldött vissza a csillagászoknak a világegyetemről.
A Mauve ultraibolya és látható fényben fogja tanulmányozni a csillagokat, lehetővé téve azok mágneses aktivitásának, flerjeinek és ezeknek az exobolygók lakhatóságára gyakorolt hatásuknak a jobb megértését.
A műhold egy 13 cm-es távcsövet hordoz, és 200–700 nm tartományban spektrofotometriai megfigyeléseket végez. A 2025. november 28-i indítást követően kapcsolatot létesítettek a műholddal, és megkezdődtek az üzembe helyezési tevékenységek. A műhold összes alrendszere és a hasznos teher műszerei bekapcsolódtak és működőképesek.
A korai üzembe helyezés részeként a Mauve-ot első kalibrációs célpontjára, az Ursa Major csillagképben található, a Földtől mintegy 104 fényévre lévő fényes csillagra, az eta Ursae Majorisra (eta UMa) irányították, és 5 másodpercig figyelték meg. Az eta UMa egy forró, kék csillag, amely sokkal forróbb, mint a Napunk. Az eta UMa erős ultraibolya forrás, ami ideális kalibrációs célponttá teszi egy olyan UV-obszervatórium számára, mint a Mauve.
"A Mauve első fényének elérése fantasztikus mérföldkő. Nagyszerű látni, hogy a Mauve remekül teljesít a pályán. A műszer valódi teljesítménye a következő hetekben fog kiderülni, miközben folytatjuk a kalibrálást és egyre halványabb célpontokat figyelünk meg" -- mondta Ian Stotesbury, a Blue Skies Space vezető rendszermérnöke.
Rózsaszín: Az eta UMa spektruma, amelyet a Mauve 2026. február 9-én egy 5 másodperces expozíciójú felvételen rögzített. Kék: A Hubble Űrtávcső STIS spektrumai ugyanarról a csillagról, három rácsprizma (grism) segítségével rögzítve.
Dr. Arianna Saba, a Blue Skies Space tudományos teljesítményelemzője így nyilatkozott: "Az eta UMa-t, egy jól ismert B-típusú csillagot választottunk ki az "első fény" méréshez. Az eta UMa erős UV kontiunuumot és hangsúlyos Balmer-ugrást mutat, amelyet a csillag légkörének külső rétegeiben található hidrogénatomok abszorpciója okoz. Ez a csillag tökéletes a Mauve műszerkalibrációjának megkezdéséhez."
Az amerikai, japán, ír és olasz intézetek mellett a Mauve-adatok feldolgozásában a HUN-REN CSFK STARK kutatócsoport kutatói is részt vesznek a nemzetközi együttműködés keretében. A magyar csoport az NKFIH Élvonal program támogatásával az M-törpék aktivitását, valamint az ezekhez kapcsolódó fler- és koronaanyag-kidobódások (CME-k) hatásait vizsgálja.
Az M-törpék a Tejútrendszer leggyakoribb csillagai, és a legtöbb ismert Föld-méretű exobolygó is ilyen csillagok körül kering. Ugyanakkor a gyakori kitörések hosszú távon akár a bolygók légkörének pusztulásához is vezethetnek. A kutatás célja annak feltárása, hogy mely csillagok biztosíthatnak valóban lakható környezetet bolygóik számára. Ez szorosan illeszkedik a Mauve egyik fő tudományos céljához, a csillagaktivitás pontosabb megértéséhez, amely alapvető jelentőségű a jövő exobolygó-missziói — például az ESA PLATO és Ariel —, valamint a bolygólakhatósági modellek szempontjából.
„A bolygók lakhatóságát nemcsak méretük vagy pályájuk, hanem központi csillaguk viselkedése is meghatározza. A Mauve révén soha nem látott részletességgel vizsgálhatjuk a csillagok ultraibolya aktivitását, ami kulcsfontosságú annak megértéséhez, miként formálják a csillagok bolygóik légkörét és fejlődését” — mondta dr. Vida Krisztián, a konzorcium magyar tagja.
Az első üzemeltetési év tudományos programját itt ismertetjük: https://arxiv.org/abs/2512.16675. A Mauve adataihoz való hozzáférés iránt érdeklődő tudósokat kérjük, vegyék fel a kapcsolatot a Blue Skies Space-szel (https://bssl.space/contact/).
Az eta UMa képe az ESA Sky segítségével. Forrás: ESA/DSS2 (Digitised Sky Survey). https://sky.esa.int/esasky/?target=206.88515734206294%2049.31326672942533&hips=DSS2+color&fov=1.2132822277205426&projection=SIN&cooframe=J2000&sci=false&lang=en
A Mauve-ról
A Mauve, a Blue Skies Space első műholdja, 2025. november 28-án indult a SpaceX Transporter-15 fedélzetén egy hároméves küldetésre, amelynek célja a közeli csillagok aktivitásának mérése, hogy a tudósok megértsék a csillagflerek exobolygókra gyakorolt hatását és az élet megjelenésének esélyét.
A Mauve egy kis műhold, amely alacsony Föld körüli pályán működik, és 13 cm-es távcsővel van felszerelve, hogy ultraibolya és látható hullámhosszon (200-700 nm) figyelje meg a csillagokat.
A Mauve-t európai vállalatok konzorciuma építette, és a koncepció kidolgozásától számított 3 éven belül indították, ami a tudományos műholdak esetében gyors ütemnek számít. A C3S LLC (Magyarország) a műhold fő és platformszolgáltatója, az ISISPACE (Hollandia) pedig a pontosságot biztosító megoldást szállítja. A MediaLario (Olaszország) által szállított távcső CeramOptec (Lettország) optikai szálakon keresztül kapcsolódik az Avantes (Hollandia) által szállított spektrométerekhez.
|
Hullámhossztartomány |
200 – 700 nm (UV – látható) |
|
Távcső |
13 cm Cassegrain |
|
Spektrális felbontás |
10.5 nm (R= 20-65) |
|
Detektor |
CMOS Linear Array |
|
Tömeg |
18.6 kg |
|
Pálya |
LEO 10:30 LTDN, 510 km |
A Mauve adatai egy hároméves tudományos program keretében állnak a résztvevő kutatók rendelkezésére, és konzorciumhoz korán csatlakozók alakíthatják a megfigyelési programot évről évre. A Mauve fő kutatási területei jelenleg a következők:
* Csillagflerek: A hűvösebb csillagok egy része gyakori kitöréseket (flereket) mutat, amelyek nagy energiájú sugárzást eredményeznek, amely egyes esetekbek a csillagot magát is túlragyogja. Ezeknek az eseményeknek a tanulmányozása segít a tudósoknak megérteni, hogyan szabadulnak fel a mágneses mezőkben tárolt energia, és segít megérteni a Napunk hasonló eseményeit.
* Fiatal exobolygók: A fiatal csillagok, amelyek körül még csak kialakulóban vannak a bolygók, segíthetnek megismerni a bolygóevolúció korai szakaszait. Ezen rendszerek tanulmányozásával a tudósok nyomon követik, hogyan növekednek, vándorolnak és telepednek le a bolygók későbbi pályáikra - ez segít megérteni saját Naprendszerünk történetét is.
* Forró csillagok: A forró csillagok erős ultraibolya források: a Mauve mind a legfiatalabbakat -- amelyeket még gáz- és porfelhők vesznek körül -- mind pedig néhány idősebbet -- amelyek gyorsan forognak és anyagot bocsátanak ki a környező gázkorongokba, befolyásolva azok fejlődését -- tanulmányozni fogja.
* Kettőscsillagok: Azok a rendszerek, amelyekben két csillag kering egymás körül, kulcsfontosságúak a gravitáció, a csillagtömeg és -evolúciója elméleteinek teszteléséhez. Mivel a kölcsönös pályájuk pontosan mérhető, a kettőscsillagok a legpontosabb módszert kínálják a csillagok tömegének meghatározására, megalapozva az összes csillag fejlődésének és halálának modelljeit.
Világszerte számos kutatóintézet csatlakozott a Mauve konzorciumhoz. Ezek között található a Bostoni Egyetem, a Columbia Egyetem, az INAF Osservatorio Astrofisico di Arcetri, a HUN-REN Konkoly Obszervatórium, a Kiotói Egyetem, a Japán Nemzeti Csillagászati Obszervatórium, a Maynooth Egyetem, a Rice Egyetem, a Vanderbilt Egyetem és a Western Egyetem.
További információk a program első évéről: https://arxiv.org/abs/2512.16675
Hozzáférés kérése a Mauve Payload Simulatorhoz, amely modellezi a műszer teljesítményét meghatározott célok esetében: https://bssl.space/mauve/payload-simulator-access-form/
További információk a Mauve-ról: https://bssl.space/mauve/
Média elérhető: https://bssl.space/mauve/media-kit/
A projekt az Európai Unió Horizont Európa kutatási és innovációs programjának 101082738 számú támogatási megállapodása alapján finanszírozásban részesült, és a brit Kutatási és Innovációs Ügynökség (UKRI) Horizont Európa Garancia Programja támogatta.
A Blue Skies Space vállalatról
------------------------------
A Blue Skies Space egy új modellt alkalmazó vállalat, amely gyorsított ütemben biztosít kiváló minőségű űrkutatási adatokat a tudományos közösség számára, segítve őket az emberiség legnagyobb tudományos kérdéseinek megválaszolásában. Alacsony Föld körüli pályán keringő műholdak flottájával a vállalat célja, hogy kielégítse a magas színvonalú tudományos adatok iránti globális igényt számos kutatási területen, beleértve a csillagok megfigyelését, a távoli exobolygók légkörének összetételének megértését, valamint a Naprendszerünkben található aszteroidák összetételének vizsgálatát.
Az Egyesült Királyságban és Olaszországban irodákkal rendelkező Blue Skies Space tapasztalt csapatot állított össze, amelynek tagjai korábban olyan szervezeteknél dolgoztak, mint a NASA, az Airbus, a Surrey Satellite Technology, a Caltech és az UCL, és így gazdag szakértelemmel rendelkeznek az űrkutatás, a műholdtechnika, a műholdgyártás és -üzemeltetés terén.
További információ a Blue Skies Space-ről: https://bssl.space/