Meteor csillagászati évkönyv 2001
Balázs Lajos
Az intézet 1999-ben ünnepelte alapításának századik évfordulóját. 1899. május 16-án írta alá Konkoly Thege Miklós, illetve a magyar kormány részérôl Wlassics Gyula kultuszminiszter azt az ajándékozási szerzôdést, amelynek értelmében az ógyallai csillagvizsgáló állami tulajdonba került. A hivatalos átadás-átvétel 1899. május 20-án történt, és ezt tekinthetjük az intézet születésnapjának. Ebbôl az alkalomból az Akadémián ünnepi ülésszakot tartottunk, amelyre a környezô országok társintézeteinek képviselôit is meghívtuk. Az intézet fôépületében Kroó Norbert, az MTA fôtitkára emléktáblát leplezett le. Az évfordulóhoz csatlakozva ,,100 Years of Observational Astrophysics'' címmel nemzetközi tudománytörténeti műhelyt rendeztünk. Fontos tudományos eseménye volt az intézetnek a Nemzetközi Csillagászati Unió 176. kollokviuma (The Impact of Large-Scale Surveys on Pulsating Star Research), amelyet az Akadémia székházában rendeztünk meg.
Kutatási eredmények
Csillagok belsô szerkezete - pulzáció
RR Lyrae változók. Az IC 4499, M15 és M68 gömbhalmazokban található RRd csillagok megfigyelt adatai (periódusok, szín és fényesség) valamint lineáris pulzációs és csillaglégkör-modellek alapján kiszámítottuk az abszolút fényességet. Eredményként azt kaptuk, hogy az RRd-k alapján számolt luminozitások mindig nagyobbak mint a Baade-Wesselink-módszerrel kapottak, feltéve, hogy az M15 fémessége nem túl alacsony. A különbség 0.25m-nak adódik, jó egyezésben a cefeidákra kapott eredményekkel. Ögy a jelen vizsgálat a ,,hosszú'' távolságskálát támasztja alá (Kovács G.).
Mintegy 1350 elsô felhangban pulzáló RR Lyrae csillag (RRc) fénygörbéjét vizsgáltuk meg, többszörös periodicitást keresve. A részletesebb analízis során kiderült, hogy ezek a csillagok frekvenciaspektrumuk alapján különbözô osztályokba sorolhatók. A legérdekesebb csillagok azok voltak, amelyeknél a fôperiódushoz közel esô, és hozzá képest szimmetrikusan elhelyezkedô frekvenciájú komponensek figyelhetôk meg. Ezek a változók az alapmódusú (RRab) csillagok között 20-30% gyakorisággal található Blazsko-effektust mutató változók közeli rokonainak tekinthetôk. Az a tény, hogy elôfordulási gyakoriságuk a Nagy Magellán-felhôben csak 2% az RRc csillagok között, komoly megszorítást jelent minden, a Blazsko-effektust (amplitúdó- és fázismodulációt) magyarázni akaró elmélet számára (Kovács G.).
Az omega Centauri változóinak periódusváltozását vizsgálva kimutattuk, hogy ellentétben a más gömbhalmazokban tapasztaltakkal, az RRab csillagok periódusváltozása közvetlenül a csillagok fejlôdésével hozható összefüggésbe (Jurcsik J.).
Az M3 szín-fényesség-diagramján a kétmódusú változók modellek alapján várható helyzete rendkívül jó egyezést mutat a megfigyelésekkel. Ezeknek a változóknak a vizsgálata során a módusok amplitúdóarányának mindkét irányú változása megfigyelhetô. A V99 esetében lehetséges, hogy a módustartalom ,,random'' változásokat mutat (Benkô J., Jurcsik J.).
Az RR Lyrae százéves fotometriai megfigyeléseinek feldolgozása arra utal, hogy a fénygörbe más Blazsko-effektusos csillagokéhoz hasonlóan írható le: a spektrumában a pulzációs frekvencia és harmonikusai mellett mindkét oldalon a Blazsko-frekvencia is megjelenik. A triplet bal és jobb oldali komponenseinek amplitúdóaránya nagy stabilitást mutat. (Szeidl B.).
Az intézetben a floridai egyetemmel való együttműködésben kifejlesztett turbulens konvektív kóddal rutinszerűvé vált a kétmódusú pulzáció modellezése mind a cefeidákra, mind az RR Lyrae csillagokra. A megfigyelési adatok szerint az instabilitási sáv szélei erôsen függnek a luminozitástól. Az instabilitási sáv ilyen jellegű dôlését a modellek semmilyen feltétel mellett nem tudják reprodukálni. A fizikailag elfogadható lehetséges okokat (mint például rotáció, szokásostól eltérô kémiai összetétel) ellenôriztük, de egyik sem vezetett az ellentmondás feloldására (Kolláth Z.).
Az RR Lyrae csillagok esetén a kétmódusú pulzációs tartomány nagyon keskeny (mindössze néhány kelvin szélességű) a paraméterek egy jelentôs halmazán. Érdekes eredmény, hogy azonos tömeg és luminozitás mellett a fémességtôl gyakorlatilag független az a hômérséklet, ahol a kétmódusú pulzáció jelen van. Ezzel ellentétben a tömegtôl erôteljesen függ ez a hômérsékleti tartomány. E tény segíthet talán az RRd csillagok fizikai paramétereinek becslésében is (Kolláth Z., Szabó R.).
Delta Scuti változók. Elkészült a theta Tucanae többszín-fotometriára alapozott vizsgálata. Módusok azonosítására alkalmas kritériumokat sikerült körvonalazni. A korábban meghatározott 10 pulzációs frekvenciát a kritériumok alapján csoportosítani lehetett. Figyelembe véve, hogy a jelenlegi lineáris elméleti modellek nem tudják megoldani a módusazonosítás asztroszeizmológiai szempontból kulcsfontosságú kérdését, a megfigyelésbôl kapott kritériumok ígéretesek (Paparó M.).
Nagy amplitúdójú delta Scuti csillagok periódusváltozásainak tanulmányozása során kimutattuk, hogy azokat a fejlôdési modellekkel magyarázni lehet. Az egyedüli nem-fejlôdési effektus a kettôsséggel értelmezhetô. Részletesen vizsgáltuk a DY Herculis periódusváltozását. A vizsgálatok azt mutatták, hogy az O-C diagram egy szinuszgörbével illeszthetô. A szinusz-szerű O-C görbe azt sugallja, hogy a DY Her kettôs rendszer tagja ( Pócs M., Szeidl B.).
Az NGC 7762 nyílthalmazról több színben készült CCD-felvételek további vizsgálata során újabb két (eddig összesen három) csillagról sikerült kimutatni, hogy változó. Két csillag gamma Doradus-szerű változásokat mutat, a harmadik valószínűleg fedési kettôs. A fényváltozás mellett a csillagok HRD-n elfoglalt pozíciója is megerôsíti klasszifikációjukat (Szabó R.).
Méréseink alapján a BV Cnc fényváltozásának amplitúdója erôteljesen csökkent az elôzô évi mérésekéhez képest. A BN Cnc esetében 11 frekvenciát sikerült egyértelműen azonosítani (Nuspl J.).
Delta Cephei változók. Elvégeztük a színképtípus szerinti eloszlás vizsgálatát cefeidák kísérôire. Az A1-nél késôbbi spektrumú kísérôk színképtípusának meghatározása a jelenlegi megfigyelési technikával nem lehetséges, csak (az igen ritka) szuperóriás kísérô esetében. A jelenlegi kimutatási határ a cefeida periódusától, vagyis luminozitásától függetlennek bizonyult (Szabados L.).
Elemeztük néhány déli cefeida fotoelektromos fotometriai megfigyeléseit. A T Antliae egyértelműen a DCEP altípusba tartozik (eddig bizonytalan volt a besorolása), az EY Carinae fotometriai amplitúdói megerôsítik a kísérô csillag jelenlétét, a BP Circinis periódusát pedig pontosítani lehetett (Szabados L.).
A beat cefeida csillagok modelljeiben a kétmódusú oszcilláció eltűnik egy kritikus luminozitás fölött. Ez jó egyezésben van pl. az OGLE kampányban megfigyelt instabilitási sáv szerkezetével. Az intézetben kifejlesztett modellek jól reprodukálják ezt a sajátságot, a fénygörbe Fourier-paraméterei széles tartományban függetlenek a módus amplitúdójától a kétmódusú tartományban (Kolláth Z.).
Aktív jelenségek csillagok légkörében
Az aktív csillagok ciklushosszaira vonatkozó munka során a tíz vizsgált csillag közül kilenc mutatott egy vagy több egyidejű, hosszú idôskálájú, ciklikus fényváltozást. A ciklushosszak szisztematikusan változnak a rotációs periódussal: a lassabban forgó csillagok idôskálái általában hosszabbak. Az eredmény így megfigyelési adalék a csillagokban működô dinamó elméletének jobb megértéséhez (Kolláth Z., Oláh K.).
A Nap segítségével tovább folytattuk a csillagfolt-modellezés tesztelését. A vizsgálatokat kiterjesztettük a Napon 1996. március-december között levô aktív fészek teljes idôtartamára. Meghatároztuk a rádió- és röntgen-hullámhosszakon mért fluxusok arányát, és ezekbôl átlagokat számoltunk. Konstans fluxusarányt használva az adatsor teljes hosszára elvégeztük a foltmodellezést. Bebizonyítottuk, hogy az aktív csillagokon hosszabb ideje (kb. 3 évtizede) végzett fotometriai mérésekkel a globális foltosodás változása jól nyomon követhetô (van Driel-Gesztelyi L., Oláh K.).
éj szoftverrel vizsgáltuk az AR Lacertae kromoszférikus aktivitását a Spectral Imaging módszerrel, az IUE adatait felhasználva. Az eredmények meggyôzôen mutatták a kettôscsillag mindkét komponensén jelenlévô aktív tartományokat, továbbá a kettôs rendszer csillagait összekapcsoló mágneses struktúrákat. Elvégeztük a V711 Tauri (RS CVn típusú csillag) kb. 20 rotációs ciklust lefedô, folyamatosan mért spektroszkópiai és fotometriai adatainak analízisét. A térképsorozatokból a foltok komplex viselkedését mutattuk ki. A fotometriai adatok idôsoros foltmodellezése jó egyezést mutatott a Doppler-eredményekkel. Bebizonyítottuk, hogy a foltok alacsony szélességeken keletkeznek majd a pólus felé vándorolnak. A foltok pólus irányú migrációjának fontos szerepe lehet a dinamómodellek közötti választásban (Bartus J., Kôvári Zs.).
A már hosszabb ideje megfigyelés alatt tartott TT Arietis kataklizmikus változó a szokásos, 0.1326d-0.1331d közötti periódussal jellemezhetô állapotból átment a P = 0.14926d periódusú állapotba. A váltás paraméterei jól egyeznek az elméletileg jósolt értékekkel (Patkós L.).
A már több évtizede folyamatosan megfigyelt SV Cam aktív kettôscsillagra vonatkozó eddigi vizsgálatok egyértelmű kapcsolatot mutattak ki a fôkomponens felszínén a két különbözô (fotometriai és spektroszkópiai) módszerrel kimutatott foltok, illetve a Föld körüli pályán keringô röntgenobszervatórium mérései alapján meghatározott korona-források között. Biztosan állítható továbbá, hogy az SV Cam kettôs rendszerben nemcsak a fôkomponens, hanem a K4 színképtípusú mellékkomponens is aktív kromoszférájú (Patkós L.).
A napaktivitás vizsgálata
A bonyolult napfoltcsoportok vizsgálata során két aktív vidékben találtunk példát mágneses fluxus elsüllyedésére az újonnan felbukkanó aktivitással való kölcsönhatás eredményeként (AR NOAA 6850, 1991. szept. 16-okt. 7. és AR NOAA 7220/22, 1992. júl. 6-17.). A vizsgálatban felhasznált YOHKOH koronaképeken megfigyelhetô, hogy a régi és az új mágneses tér nem lép kölcsönhatásba egymással, ezért az adott aktív vidékekben nem fordultak elô szokatlanul nagy flerek (Kálmán B.).
A YOHKOH az MSDP Halpha képalkotó spektrográf és hawaii vektor mágneses mérések felhasználásával vizsgáltuk az 1995. október 19-én a NOAA 7912 aktív vidékben észlelt röntgen-kilövellés hatását a hűvösebb kromoszférikus rétegekre, és azt találtuk, hogy a kilövelléshez kapcsolódó, viszonylag jelentéktelen Halpha fler is jelentôs mértékben megváltoztatta a kromoszférikus finomszerkezetet. A nagy térbeli felbontású vektor-magnetogramok felhasználásával modelleztük a NOAA 7912 aktív vidék mágneses terét az 1995. október 14-i hosszú idôtartamú fler elôtti és utáni idôszakra. Kimutattuk, hogy a fler során mind az aktív vidék totális mágneses energiája, mind a helicitása csökkent (van Driel-Gesztelyi L.).
Az 1996. júl.-dec. között észlelt aktív vidék fejlôdése során a különféle hullámhosszakon mért összsugárzás a fotoszférikus mágneses fluxussűrűség függvényében hiperbolikusan csökken. Modellezve az aktív vidék mágneses terét, kimutattuk, hogy a mágneses non-potencialitás az elsô négy rotáció során növekszik, majd telítôdni látszik bár a differenciális rotáció nyíró hatása nem csökken. Számos észlelés és modellezés felhasználásával rámutattunk arra, hogy a koronális anyagkidobások keletkezésének egyik fontos feltétele az aktív vidékek mágneses terének non-potencialitása (van Driel-Gesztelyi L.).
Kimutattuk, hogy a méteres hullámhosszakon észlelt nem-termikus rádiózaj oka egy napfolt felbomlási folyamatát kísérô, a napfoltból radiálisan kifelé mozgó, viszonylag kis fluxust képviselô, bipoláris jellegű mágneses képzôdmény (van Driel-Gesztelyi L.).
A napkorong szélsötétedését felhasználva kalibráció céljára meghatároztuk az 1991. jún. 15-én megfigyelt fehér fler intenzitását és területét. A fler összenergiája (2.7*10^31 erg) volt, valamivel kevesebb, mint egy átlagos UV Ceti csillag-fler energiája (10^32 erg) (Kálmán B.).
Kijevi kollégákkal közösen vizsgáltuk az 1981. jún. 26-i 1B-s flert. Tanulmányoztuk a foltcsoport fejlôdését, a fler kialakulásához vezetô folyamatokat, a Halpha-ban látható jelenségeket, és a mágneses tér változását a fler idején (Baranyi T., Ludmány A.).
Néhány 1987-es foltcsoport esetén kvantitatív leírását adtuk annak, hogy hogyan változik a napfoltcsoportok aszimmetriája az életük folyamán (Baranyi T., Ludmány A.)
Csaknem befejeztük a Debrecen Photoheliographic Data katalógust az 1993 és az 1994. évre. Jól halad az 1988-as anyag feldolgozása (Baranyi T., Gyôri L.).
A Konkoly Obszervatórium százéves fennállása alkalmából rendezett történeti konferenciához kapcsolódva közreműködtünk több, fôleg napmegfigyelésekkel foglalkozó, Konkoly Thege Miklósnak írt kézírásos levél szövegének megfejtésében és publikálásában (Kálmán B.).
A kalocsai Haynald Obszervatórium fotoszféra-rajzait digitalizáltuk. A digitalizálás során számos részproblémát oldottunk meg (a szkenner torzításának, az észlelések idôpontjának, valamint a műszereffektusoknak a meghatározása). Az 1906-os rajzokon (a 14. napciklus maximum éve) minden foltcsoportot azonosítottunk (Tóth L.).
A Tejútrendszer szerkezete és kozmogóniája
Befejezôdött a Herbig Ae/Be csillagok infravörös méréseinek kiértékelése. A \lambda \leq 25 mikron hullámhossz-tartományban, ahol az észlelt emisszió forrása nagyrészt a csillag szűk cirkumsztelláris környezete, a megfigyelt spektrális energiaeloszlás jól közelíthetô egy hatványfüggvény alakú összefüggéssel: F_\nu\propto\nu^-n. Ha a hatványfüggvény-relációt csillagkörüli korongokkal probáljuk modellezni, akkor a sugárral a szokásosnál lassabban csökkenô hômérséklet-profilt kell feltételezni, azaz a korong külsô részein extra fűtési mechanizmusokra van szükség.
Hosszabb hullámhosszakon a megfigyelt emisszió térben kiterjedt, és néhány esetben komoly eltérést található az IRAS-tól, ami azonban könnyen megmagyarázható az IRAS és az ISO különbözô látószögével. A lambda>100 mikron tartományban kimutattuk, hogy a detektált sugárzás egyetlen egy esetben sem magyarázható a Herbig Ae/Be csillag szűk környezetével. A távoli infravörös emisszió legvalószínűbb forrásai olyan - mintegy 1 p méretű - hideg porcsomók, amelyek a csillagok környezetében helyezkednek el, és feltételezhetô, hogy közük van a csillagkeletkezési folyamathoz (Ábrahám P.).
A Cepheus Flare korábban talált 12 infravörös excesszust mutató B, A és F típusú csillagának Halpha vonalait a Kurucz-modellekkel összehasonlítva meghatároztuk a csillagok spektráltípusát és luminozitási osztályát, és ebbôl vörösödésüket és távolságukat. A Halpha vonal és a spektrális energia eloszlása alapján két új Herbig Ae/Be csillagot és 5 új beta Pictoris típusú csillagot azonosítottunk az észlelt B, A és F csillagok közt (Kun M.).
A terület Herbig Ae/Be csillagai helyük, távolságuk és radiális sebességeik alapján a Cepheus R2 asszociációhoz és az NGC 7023/L1174 területhez tartoznak. Nem keletkeztek ilyen típusú csillagok a terület 300 pc és 200 pc távolságban levô felhôiben (Kun M.).
A L1219 és a L1251 ,,fej-farok'' szerkezetű ^13CO-térképei azt sugallják, hogy külsô hatások mindkét felhô csillagkeletkezési folyamataiban fontos szerepet játszottak (Kun M.).
Folytattuk az intersztelláris anyag fraktál tulajdonságának vizsgálatát az intersztelláris extinkciónak a csillagok felületi eloszlására gyakorolt hatása alapján. Az eredményül kapott pontmintázat szerkezetét a multifraktál formalizmussal jellemeztük. Az eljárást a DENIS adatainak a felhasználásával a Chamaeleon I felhô belsô, 1\fok\szor1\fok-os területén a poranyag szerkezetének a vizsgálatára alkalmaztuk, és megállapítottuk, hogy a felhô szerkezete mindegyik színben különbözik. A kitöltöttség a legkisebb az I színben, míg legnagyobb a K színben. Az eredmény azzal magyarázható, hogy a felhô extinkciója a K színben a legkisebb (Balázs L., Vavrek R.).
A felsôlégkör szerkezete
Az intézetben 1997-ben felfedezett hirtelen sűrűségcsökkenés (NDD; Neutral Density Depletion) jelenséggel kapcsolatban többféle vizsgálatot is végeztünk annak igazolására, hogy az ionoszférában fellépô és már régóta ismert ionoszféra-buborékok hozzák létre az NDD-ket az ionfékezôdés révén. Kimutattuk, hogy az NDD-k megjelenési magassága változik a helyi idôvel. A legalsó megjelenési magasság nappal mintegy 60 km-rel magasabban helyezkedik el, mint éjszaka, illetve szezonális változás látszik (napéjegyenlôségkor több NDD lép fel). A helyi idô és magasság szerinti eloszlásuk is különbözik: napéjegyenlôségkor határozottabbak a maximumok, ami az egyenlítô térségében a Nap magasabb állásával magyarázható.
A fellépés gyakorisága változik a földrajzi hosszúsággal. A 250 km alatt és felett fellépô NDD-k helyi idô és földrajzi hosszúság szerinti eloszlása különbözô, ami alátámaszthatja azt a gyanút, hogy kétféle jelenségrôl van szó, és csak a 250 km felettiek jöhetnek létre az ionoszféra-buborékok hatására (az ionoszféra F-rétege alatt ugyanis nincsenek ionoszféra-buborékok). (Almár I., Illés E.).
Modellszámítást végeztünk arra vonatkozóan, hogy a semleges légkör belsô gravitációs hullámai által megindított Rayleigh-Taylor-instabilitás hatására nagyságrendekkel csökkent elektronsűrűség mekkora semlegeslégköri sűrűségcsökkenést (NDD) okozhat. A mérésekkel talált jó egyezés alátámasztja várakozásunkat, hogy a kölcsönhatás az ionizált és a semleges komponens között ilyen kis skálákon is kimérhetô (Almár I., Illés E.).
Kisebb témák
A Naprendszer kisebb égitestei. Az üstökösmag termofizikai modelljein alapuló eljárást dolgoztunk ki az infravörös és optikai megfigyelések együttes felhasználásával az üstökösmag méretének és felszíni albedójának a meghatározására. Az utóbbi évek leglátványosabb üstököse a Hale-Bopp (C/1995 O1) a HST-vel és az ISO-val készült megfigyelései az optikai, illetve infravörösben egybehangzóan megerôsítik, hogy magjának átmérôje igen nagy, mintegy 60-80 km (Tóth I.).
A Japán ërkutatási és ërhajózási Intézet (ISAS) MUSES-C projektet földi megfigyelésekkel támogató csoportjával együttműködésben többszín-fotometriával fénygörbét vettünk fel a MUSES-C űrszonda számára elsôdlegesként kijelölt 1989 ML jelzésű cél-kisbolygóról az RCC-teleszkóp Photometrics CCD-kamerájával. Korábbi megfigyelésekkel és az 1999-es kampány adataival együtt arra a következtetésre jutottunk, hogy egy összetett módon forgó kisbolygóról van szó, amely minden bizonnyal egy inaktív (kihunyt, vagy ,,alvó'') üstökösmag lehet (Tóth I.).
Folytattuk a mátrai Schmidt-teleszkóppal a kritikus kisbolygók megfigyelését. Az üstökösmagok forgási állapotának meghatározására vonatkozó és a NASA PDS-SBN keretében végzett észlelési program keretében megfigyeléseket végeztünk a C/1988 M2, Comet P/114, C/1999 K6 és a C/1999 K8 üstökösökrôl. Az adatok forgásra utaló fénygörbét adnak. Három kisbolygót fedeztünk fel, amelyek az 1999 RO215, 1999 RP215, illetve 1999 RQ215 jelölést kapták (Kelemen J.).
A Konkoly-alapítványú Intézet 100 éves évfordulója kapcsán áttekintettük a századforduló környékén készült, és az intézet könyvtárában elérhetô összes Jupiter-rajzot. A rendelkezésre álló 222 rajzon három esetben találtunk olyan nyomot, amelyrôl nem kizárt, hogy egy, az 1994-ben történt Shoemaker-Levy-9 (SL9) becsapódáshoz hasonló eseményrôl ad hírt (Illés E.).
Égi mechanika. A lokális Ljapunov karakterisztikus kitevôk kiszámításán alapuló káosz-detektálási módszert alkalmaztuk a kör és elliptikus korlátozott háromtest-probléma reguláris és kaotikus tartományainak gyors szétválasztására. Megmutattuk, hogy a fenti módszer nagyon hatékony és gyors, különösen az egyes középmozgás-rezonanciákat határoló szeparátrix ágak környezetében fellépô kaotikus viselkedés detektálása esetében (Sándor Zs.).
Tanulmányoztuk a korlátozott háromtest-probléma stabil Lagrange-pontjainak (L_4, L_5) nem-lineáris stabilitását. Kimutattuk, hogy az L_4 Lagrange-pontból származó hosszú periódusú pályacsalád jelentôsen befolyásolja a fázistér struktúráját (Sándor Zs.).
Gamma-kitörések. A kitörések szögeloszlásának vizsgálatában a közepes idôtartamú felvillanások egy alcsoportjának eloszlásában szignifikáns anizotrópiát mutattunk ki, amely jelenség független a megfigyelô rendszer irányfüggô érzékenységétôl (Balázs L., Vavrek R.).
Diamágneses Coulomb-probléma. Matematikai analízissel bebizonyítottuk, hogy a diamágneses Coulomb-problémában a ,,szférikus bázis'' használata esetén csak triviális, vagy divergens hullámfüggvény létezik. Programot készítettünk, amely numerikusan megoldja a diamágneses Coulomb-problémát lapított gömbfüggvények szerinti sorfejtéssel, mivel a hullámfüggvény kifejtése szemben a szférikus bázissal e transzcendens függvény szerint konvergens (Barcza Sz.).
A csillagászat története. Fényt derítettünk az 1886-os ,,nóva''-észlelések feldolgozásánál feltűnt Schwab Frigyes kilétére. Schwabról egy standard biográfiai lexikon se tud, és nekrológ sincs róla a folyóiratokban. Jelentôsége a magyar csillagászattörténetben az, hogy ô volt az elsô, aki változócsillagokról rendszeres észleléseket (fénygörbét) készített (Zsoldos E.).
Publikációk
Kutatóink összesen 84 tudományos közleményt jelentettek meg: 54-et idegen nyelvű folyóiratban, illetve 45-öt nemzetközi együttműködésben.
Hazai kapcsolatok és pályázatok
Munkatársaink az ELTE-n és a KLTE-n az alábbi elôadásokat tartották az egyetemi, illetve a doktori képzés keretében:
Az ELTE-n: µltalános csillagászat I-II. (III., IV. és V. évf.), Asztrofizika (III. éveseknek), Asztrofizikai megfigyelési módszerek, Asztrostatisztika I-II., Bevezetés az asztronautikába, Bevezetés a csillagászatba I-II. (I. évf.), Csillagászat gyakorlat (II. éves térképészeknek), Csillagaktivitás - aktív csillagok I., A csillagászat története (IV. évf.), A csillagkeletkezés alapjai I-II., Csillagászati szeminárium (III. évf.), Csillaglégkörök fizikája, Csillagrendszerek dinamikája I-II., Eruptív változócsillagok, Műszertechnika (IV. évf.), Planetológia, Pulzáló változócsillagok.
A KLTE-n: Csillagászat, A Nap és a csillagok fizikája.
1999-ben az OTKA intézetünk tevékenységébôl 17 témát támogatott, összesen 10.12 millió Ft-tal. A Magyar ërkutatási Iroda által támogatott sikeres Naprendszer-kutatási pályázatunk futott, amely 4.7 millió Ft-tal járult hozzá az intézeti kutatások finanszírozásához.
Nemzetközi kapcsolatok
A beszámolási idôszakban az alábbi pályázati rendszerű nemzetközi együttműködésekben vettünk részt.
JSPS-Akadémia együttműködés kozmogóniai témakörben, német-magyar TéT projekt (új), francia-magyar TéT projekt (új), MTA-OTKA-NSF együttműködés, Magyar-Amerikai TéT Alap ,,Solar Influences on Global Change'' No. 95a-524. projekt.
Az elért tudományos eredményekben kiemelkedô fontosságúak a nemzetközi kapcsolatok. Akadémiai együttműködések keretében tartunk kapcsolatot Bulgária, Egyiptom, Észtország, Lengyelország, Mexikó, Oroszország, illetve Spanyolország csillagászaival. Kormányközi TéT egyezmények keretében a párizsi IAP-pal, a boulderi NOAA-val folytattunk közös kutatómunkát. A beszámolási idôszakban is részt vettünk a nyugat-európai DENIS (Deep Near-Infrared Survey of the Southern Sky) projekt munkáiban. Rendszeres kapcsolatot tartunk fenn a Floridai (USA), a Villanovai (USA), a Vanderbilt (USA), a Prágai (Csehország), a Nagoyai (Japán), a Római (Olaszország) Egyetemmel, valamint a varsói (Lengyelország), a potsdami (NSZK), az armagh-i (Észak-Örország), kanzelhöhei (Ausztria), bécsi (Ausztria), marseille-i (Franciaország), meudoni (Franciaország), aarhusi (Dánia) és pulkovói (Ororszország) csillagászati intézetekkel.
A Nemzetközi Csillagászati Unió megbízásából az intézet kutatói szerkesztik az internet hálózaton keresztül elektronikusan is elérhetô IAU Information Bulletin on Variable Stars kiadványt. Ugyancsak az IAU megbízásából készül az intézetben a most már elektronikusan is elérhetô Debrecen Photoheliographic Results katalógus.
Mind napfizikában, mind változócsillagászatban kutatóink rendszeresen részt vettek nemzetközi észlelési kampányokban.
Műszaki fejlesztés, számítástechnika
1999-ben a jenai Zeiss-művek mind a Schmidt-, mind az 50 cm-es teleszkópunk tükrét új reflektáló réteggel látta el.
Új Sun kiszolgáló gépeket szereztünk be: egy UltraEnterprise 250-est és egy Ultra 10S-t. A már meglévô Ultra Enterprise 2-es gépbe második processzor került.
Budapesten üvegszálas hálózat épült a fôépület, a műhelyépület és a 24 hüvelykes távcsô kupolája között.
Az intézet dolgozói 1999. decemberben
Kutatók: Balázs Lajos igazgató, Patkós László tud. igazgatóhelyettes, Almár Iván, µbrahám Péter, Baranyi Tünde, Barcza Szabolcs, Barlai Katalin, Bartus János, Benkô József, Csizmadia Szilárd, Dezsô Lóránt, Frontó András, Gerlei Ottó, van Driel-Gesztelyi Lídia, Grandpierre Attila, Gyôri Lajos, Illés Erzsébet, Jurcsik Johanna, Kálmán Béla, Kelemen János, Kolláth Zoltán, Kovács µgnes, Kovács Géza, Kôvári Zsolt, Kun Mária, Ludmány András a Napfizikai Obszervatórium vezetôje, Nuspl János, Oláh Katalin, Paparó Margit, Pócs Miklós, Sándor Zsolt, Szabados László, Szabó Róbert, Szeidl Béla, Tóth Imre, Tóth László, Vavrek Roland, Zsoldos Endre.
Könyvtár: Márton József könyvtárvezetô, Vargha Domokosné, Domsa István.
Számítástechnika: Holl András számítástechnikai rendszervezetô.
Tudományos asszisztensek: Decsy Pál, Kálmán Béláné (titkárság), Lengyel István, Lovas Miklós, Horváthné Labos Rita, Nagy Mária, Pócs Mihály, Sebestyénné H. Anikó, Varga László.
Műszak - méréstechnika: Virághalmy Géza műszaki igazgatóhelyettes, Bódi Béla, Döbrentei László, Kálmán Béla, Kiss József, Makó György, Rácz Miklós, Sturman László.
Gazdasági iroda - gondnokság: Lukács Katalin gazdasági igazgatóhelyettes, Bakos Róbert, Barát Béláné, Farkas Zoltánné, Gyôri Ferenc, Iváncsik Miklósné, Kiss Ferenc, Kovács Józsefné, Krébecz Attiláné, Küller Lajos, ifj. Küller Lajos, Pazonyi Béláné, Sári Kálmánné, Sebôk Sándorné, Smiró Ferencné, Szôke Péter, Tompa Ferenc, Vona Tamás.