Meteor csillagászati évkönyv 2003
Balázs Lajos
Kutatási eredmények
A csillagok pulzációja és belső szerkezete
A Budapest-Florida-kód felhasználásával sikeres kísérletet tettünk a pulzáló változócsillagok fejlődése során a pulzáció lefolyásában történő változások, elsősorban a módusváltás és a bifurkációs jelenségek direkt módon történő modellezésére. A vizsgált csillagmodell alapján kapott eredmények (az átmenetek időtartama, lefolyásának módja) közvetlenül igazolták, hogy az amplitúdóegyenletekre épülő korábbi módszer megfelelő a fejlődő modellek vizsgálatára (Csubry Z., Kolláth Z.).
Sikerült kifejlesztenünk egy olyan Tcl alapú szkriptnyelvet, melynek segítségével az egydimenziós hidrodinamikai egyenleteket felépítő FORTRAN rutinok megírása automatizálttá válik. Az egyenletek kódolása (felépítés, deriváltak számítása, határfeltételek megadása) az új kóddal igen egyszerű (Csubry Z., Kolláth Z.).
RR Lyrae típusú változók: Összegyűjtöttük és publikáltuk az összes hazai vizuális, fotografikus és fotoelektromos mérést az XZ Dra Blazsko-effektust mutató RR Lyrae változóról (több mint 10000 egyedi pont 70 év alatt). Szakirodalmi adatok együttes feldolgozásával kimutattuk, hogy az elmúlt 70 évben az XZ Dra periódusa ciklikusan változott, kb. 20 éves periódussal. Azt is kimutattuk, hogy a pulzációs periódus és a Blazsko-periódus egymással korreláltan változik: periódusnövekedés esetén a Blazsko-ciklus hossza is nő (Benkő J., Jurcsik J.).
Új periódust és a periódus változását határoztuk meg az SU Draconisra az 1955-2000 közötti időszakra. Kiderült, hogy a leszálló ágban a különböző időszakokban a hibahatárt meghaladó nagyságban eltérnek az észlelt fénygörbék. Mivel az amplitúdó állandó, a jelenség nem Blazsko-effektus. Publikált fénygörbék tanulmányozása során az SS For és a W Crt, szintén meredek felszálló ágú RR Lyrae csillagoknál sikerült hasonló jelenség nyomára bukkanni, de e csillagokra határozott következtetést levonni nem tudtak az észlelők, mert sokkal kevesebb megfigyelési anyaguk volt (Barcza Sz.).
A véletlen észlelési hiba, észlelések száma és olyan leszármaztatott mennyiségek, mint periódus, fáziszaj között analitikus összefüggést határoztunk meg (Barcza Sz.).
A mátrai Schmidt-távcsővel az M3 gömbhalmazról készített CCD-felvételek fénygörbe-analízise során meghatároztuk 204 változócsillag periódusát, amplitúdóját, átlagfényességét, színindexét stb. Mintegy tucatnyi változóról ez az első ilyen jellegű vizsgálat (Benkő J., Jurcsik J.).
Az M15 gömbhalmazbeli v26 kétmódusú RR Lyrae csillag periódusváltozásának vizsgálata során mindkét módusnál egyidejű, azonos irányú periódusváltozást mutattunk ki (Paparó M.).
Az M3 gömbhalmazban 29 RR Lyrae-ről a HYDRA multifiber spektrográf mérései alapján zajnak mondott 0.2-0.3 dex szórásról kimutattuk, hogy az jól korrelál az általunk mért V fénygörbékből megkapható [Fe/H] értékekkel, vagyis a szórás nem zaj, hanem tényleges effektus (Benkő J.).
Az OGLE projekt adatbázisában a Sculptor törpegalaxis több mint 300 változójának analízisével 18 kétmódusú RR Lyrae (RRd) csillagot fedeztünk fel. Előző vizsgálatainkból következik, hogy a Nagy Magellán-felhőben és a galaktikus gömbhalmazokban található RRd csillagok luminozitása és tömege lényegében független a fémtartalomtól. Feltéve, hogy ez a megállapítás a Sculptorban talált RRd változókra is igaz, ezen csillagok átlagos fémessége ([Fe/H] értéke) -1.5. Ez az érték megegyezik az RRab csillagokra az általunk korábban levezetett empirikus formulával számolt értékkel (Kovács G.).
A MACHO projekt által a Nagy Magellán-felhőben alapmódusú RR Lyrae csillagokról kapott adatbázis egy részének (mintegy 1500 csillagnak) frekvenciaanalízise alapján vizsgáltuk az amplitúdómodulált csillagok gyakoriságát. Azt kaptuk, hogy a minta kb. 10%-a mutat ilyen viselkedést. Ez az érték 2-3-szor alacsonyabb, mint a régebbi vizsgálatok alapján a galaktikus mezőre, illetve a gömbhalmazokra becsült arány, ugyanakkor 3-4-szer magasabb, mint a Nagy Magellán-felhőben található első felhangú RR Lyrae csillagokra (korábbi vizsgálatok alapján) kapott gyakoriság. A jelenlegi egyszerű modellek egyike sem tudja megmagyarázni az említett tulajdonságokat (Kovács G.).
Megmutattuk, hogy különböző csillagpopulációkból (RR Lyrae, cefeida változókból) és a különböző forrásokból származó megfigyelési adatokból leszármaztatott távolságok konzisztensek, és az ún. ,,hosszú'' távolságskálát támasztják alá, amely a Nagy Magellán-felhőre 18.5m távolságmodulust jósol (Kovács G.).
Az RR Lyrae csillagok instabilitási sávjával kapcsolatos vizsgálataink során a módusszelekció mechanizmusát minden eddiginél részletesebben számoltuk különböző fémtartalmat feltételezve a modellekben. Így - a fejlődési effektusokat is figyelembe véve - az RR Lyrae csillagok alapmódusának a szín-fényesség-diagramon jelentkező kék határát a korábbiaknál jobban sikerült visszaadni (Csubry Z., Kolláth Z., Szabó R.).
Cefeida változók: A Magellán-felhőkben található kettős cefeidák periódusváltozásait vizsgálva több fázisugrást találtunk a HV837 O-C-diagramjában. Az ugyancsak kettős rendszerbe tartozó X Lacertae galaktikus cefeida pulzációs periódusa visszatért egy korábban érvényes értékéhez (Szabados L.).
delta Scuti változók: Vizsgáltuk, hogy a theta Tucanae spektroszkópiából meghatározott módusai adódhatnak-e a megfigyelés adatsorának rövidségéből. A szintetikus adatsorokban a különböző szegmensek alapján 25%-os amplitúdóváltozás adódott, ami megkérdőjelezi az irodalomban gyakran, rövid adatsorok alapján publikált amplitúdóváltozásokat. A theta Tucanae kettősségéből adódó átlagfényesség-változás vizsgálata közben nyilvánvalóvá vált, hogy a pályaperiódushoz kapcsolódó karakterisztikus idő - ami a csillag elliptikus alakváltozásához kapcsolódik - rezonáns viselkedést mutat a domináns pulzációs periódussal (Paparó M.).
Megállapítottuk, hogy a GSC8527-373 több módusban pulzáló delta Scuti csillag. Kimutattuk, hogy nemradiális módusban is rezeg (Pócs M., Szeidl B.).
Hosszú megfigyelési adatsor áll rendelkezésre az RV Ari nagy amplitúdójú delta Scuti csillagról. Analízisünk alapján a csillag alapmódusa igen lassan változik, ami megfelel az elméleti várakozásnak (Pócs M., Szeidl B.).
A STACC (Small Telescopes Array with CCD Cameras) 1998-as nemzetközi fotometriai kampányában két piszkéstetői teleszkóppal észleltük a BN és BV Cnc delta Scuti csillagokat a Praesepe nyílthalmazban. Az adatokat feldolgozva BN Cnc esetében hat, míg a BV Cnc csillagnál négy pulzációs módust sikerült azonosítani (Barcza Sz., Benkő J., Nuspl J., Szabó R.)
Húsz pulzációs frekvenciát és ezek nyolc lineáris kombinációját azonosítottuk a BI CMi változócsillagban. Az egyik frekvenciaérték szokatlanul alacsony, ami g-módusra utalhat. A csillag azért érdekes, mert egyidejűleg delta Scuti (p-módusokkal rezgő) és gamma Dor típusú (g-módusú pulzátor) is lehet (Szabó R.).
Félszabályos változók: Kifejlesztettünk egy programcsomagot az idő-frekvencia-eloszlások alkalmazására (IKTA projekt). A programot sikeresen alkalmaztuk félszabályos és Mira csillagok (SX Her, R UMi, V CVn és RS Cyg) fénygörbéjére. Mindegyik csillagnál erős frekvenciamodulációt tapasztaltunk a pulzációs módus felharmonikusainál. Ez összhangban van azzal a feltételezésünkkel, hogy a félszabályos változások hátterében a módusok 1:2 rezonanciához közeli kölcsönhatása áll (Kolláth Z.).
Aktív jelenségek csillagok légkörében
Befejeztük a sigma Gem aktív óriáscsillag spektroszkópiai modellezését. A csillag felszínéről a CaI6439 és az FeI6430 vonalain végzett, valamint szimultán fotometriai mérések felhasználásával három domináns foltos területet találtunk, illetve a vas vonalának vizsgálata valamivel finomabb felbontásban további részleteket is mutatott. Ez utóbbi segítségével - idősorban vizsgálva a Doppler-képeket -, a foltok nyomon követésével megpróbáltunk következtetni a felszíni differenciális rotációra. Szisztematikus foltmigráció nyomait találtuk (Kővári Zs., Oláh K.).
Az UZ Lib aktív óriáscsillag spektroszkópiai modellezését befejeztük. Rendkívül érdekes a foltok nagymértékű stabilitása a megfigyelt hét év alatt: a pólus mindvégig foltos volt, és két nagyobb aktív terület volt állandóan jelen. Nem találtunk meggyőző bizonyítékot a differenciális rotációra. Az UZ Lib 40 fénygörbéjét is modelleztük. A fénygörbék stabil kétminimumos alakot mutattak, összhangban a spektroszkópiából nyert eredményekkel: két folt(csoport)ot találtunk, a kettős másodkomponense irányában és attól 180 fokra. Valószínűsíthető, hogy az UZ Lib Hipparcos által mért távolsága rossz, mert a kettős rendszer abszolút paramétereivel (rotáció, pálya, sugár) ellentmondásban van. A hiba oka valószínűleg az UZ Lib kettős mivoltában keresendő (Kővári Zs., Oláh K.).
A V861 Her VRI fénygörbéjének analízisével sötét, illetve világos foltok jelenlétét mutattuk ki a rendszerben (Csizmadia Sz., Patkós L.).
A TT Ari nóvaszerű változó nemzetközi együttműködés keretében végzett kutatásának jelenlegi állása szerint a rendszer fényváltozásai kváziperiodikus oszcillációk, melyek periódusa 15 és 30 perc közötti. A több évtizedes mérések szerint a periódusváltozásoknak nincs határozott iránya. Jellemző, hogy bizonyos frekvenciák időről időre megerősödnek, majd háttérbe szorulnak. Az általunk kidolgozott modell szerint a fotometriai és a spektroszkópiai periódusok különbsége az akkréciós korong és a vörös törpe kísérő egymáshoz viszonyított helyzetének megváltozásával magyarázható (Patkós L.).
Napaktivitás
A mágneses helicitás vizsgálata során meghatároztuk két szoláris aktív vidék (NOAA 7978 és NOAA 8100) helicitástartalmát a koronától a bolygóközi térig, születésüktől mágneses terük teljes szétoszlásáig. Kimutattuk, hogy ezen két, koronakitöréseket is produkáló aktív vidék esetében a differenciális rotáció és a fotoszférikus nyíró mozgások által keltett helicitás nem elegendő arra, hogy fedezze a hat, illetve öt szoláris rotáció alatt diagnosztizált koronahelicitást és a koronakitörések által elvitt helicitás mennyiségét (van Driel-Gesztelyi L., Kővári Zs.).
A flerek és koronakitörések régóta vitatott kapcsolatát vizsgálva kimutattuk, hogy nagy flerek nem válnak szükségszerűen koronakitörésekké. A fler mágneses topológiája és nem az általa felszabadított energia a döntő abban, hogy egy fler eruptív vagy sem (van Driel-Gesztelyi L., Kővári Zs.).
A NOAA 6555 aktív vidék példáján kimutattuk, hogy a napfoltok penumbrájának külső határát a mágneses tér abszolút értéke határozza meg, a penumbra határa a kb. 0.075 T izogauss mentén húzódik. Ez az érték megfelel az ekvipartíciós térerősségnek a penumbra mágneses tere és a turbulens konvektív mozgások között. Az eredményre elméleti magyarázatot is sikerült találni (Kálmán B.).
Folytattuk a bipoláris aktív vidékek dőlésszögének tanulmányozását. A 3756 foltcsoporton alapuló vizsgálat során kimutattuk, hogy a bipoláris jellegű foltcsoportok fennállásuk alatt mindvégig megtartják a már megkezdett - és minden bizonnyal a Coriolis-erő miatti - forgásuk irányát és szögsebességét (Gerlei O., Tóth L.).
Az idő-frekvencia-eloszlások alkalmazásával korábban nem ismert komponenseket és szabályszerűségeket ismertünk fel a napfoltszám változásában. Az elmúlt 50 év folyamán a 11 éves Schwabe- és a 100 év nagyságrendű Gleissberg-periodicitáson kívül legalább még egy periodicitás jelen van. A Gleissberg-periódus időben változik. Ez egyformán megfigyelhető a napfoltszámok havi átlagainak vizsgálatából és csak a maximumokhoz illesztett burkolóból is. Ez a tény lehetővé teszi, hogy a sarkifény-megfigyelések segítségével az elmúlt 500 évre kiterjesszük a vizsgálatokat. Egyes maximumoknál kimutatható egy kb. 2 év periódusú változás. Ez mindössze 5-6 évig marad fenn, és a frekvenciája az élettartama alatt kétszeresére növekszik. A komponens kezdete egy éven belül megegyezik a maximum időpontjával, s valószínűleg a Nap mágneses polaritásának változása hozza létre a jelenséget (Kolláth Z.).
Kimutattuk, hogy a Nap magja termikusan stabil a belső fluktuációkból eredő perturbációkra, de metastabil a külső, véges amplitudójú perturbációkra, például amelyeket a Nap tehetetlenségi mozgása idéz elő a Naprendszer tömegközéppontja körül. A metastabilitás becsült mértéke nemcsak ahhoz elegendő, hogy a napmag <100 éves változásaira vezessen, hanem arra is, hogy a külső perturbációk által létrehozott forró buborékok elérjék a Nap felszínét. Számításaink szerint a buborékok a fotoszférában a helyi hangsebességet is elérhetik, és így közvetlen kapcsolat állhat fenn a napmag termikus metastabilitása és a felszíni naptevékenység között (Grandpierre A.).
A szoláris plazmaáramok további geoeffektív sajátságait sikerült kimutatni. A Russell-McPherron-effektus elsősorban azokban az években hatásos, melyekben a Föld és a Nap dipóltere ellentétes irányú, viszont azt találtuk, hogy a koronakitörések hatásának idején az effektus a parallel években jelentkezik. Ennek valószínűleg a koronakitörések helikális topológiája az oka (Baranyi T., Ludmány A.).
A POLAR műholdon elhelyezett PIXIE röntgenkamera és a Kanadai Meteorológiai Szolgálat adatait felhasználva összefüggést mutattunk ki a sarkifény-zónát érő szoláris eredetű részecskezáporok és az alattuk elterülő légköri képződmények viselkedése között. (Tóth L.).
Befejeztük a Debrecen Photoheliographic Data katalógust az 1988. évre, és kiadtuk a FITS képeket tartalmazó CD-vel együtt. A katalógust készítő programjainkat alkalmassá tettük a SOHO/MIDI felvételek feldolgozására is (Baranyi T., Győri L.).
A Kalocsai Haynald Obszervatórium 6221 fotoszférarajzát tartalmazó digitális adatbázis teljes egészében elkészült és honlapunkon keresztül elérhető (Gerlei O., Tóth L.).
A Tejútrendszer szerkezete és kozmogóniája
Spektroszkópiai mérések alapján meghatároztuk az Orion-Eridanus-buborék hozzánk legközelebbi falán található IC 2118 csillagkeletkezési terület fősorozat előtti csillagainak színképtípusát. A spektroszkópiai adatokat a 2MASS Second Incremental Release Catalog adataival kiegészítve meghatároztuk a csillagok helyét a HRD-n, azaz tömegüket és korukat. Ezeket a csillagokat az Orion OB1 asszociáció körüli táguló buborék és a magas galaktikus szélességű, kis diffúz molekulafelhők ütközése hozta létre (Kun M.).
A Lynds 1340 ammóniamagjainak fizikai tulajdonságai a szénmonoxid-mérésekkel összehasonlítva összhangban vannak azzal az elképzeléssel, hogy a sűrű felhőmagokat szuperszonikus turbulencia által keltett lökéshullámok hozzák létre. A Lynds 1340 H-alfa-emissziós csillagainak spektroszkópiai utánkövetése megmutatta, hogy ebben a felhőben az objektívprizmás felvételeken talált H-alfa-csillagok Herbig Ae/Be csillagok, azaz 2-8 naptömegű, fősorozat előtti csillagok (Kun M.).
Az ISO mesterséges hold ISOPHOT-S spektrométerét felhasználva szilárd halmazállapotú ammónia után kutattunk 10 mélyen porba ágyazott fiatal csillag irányában. Négy színképben találtunk 9.0 micron hullámhosszon az NH3-ra utaló gyenge jelet, ami azt mutatja, hogy az ammónia viszonylag gyakori összetevője lehet a csillagközi porszemcsék jégburkának (Ábrahám P.).
Az SS433 röntgenkettős-rendszert négy különböző keringési fázisában észlelte az ISO. Az ISOPHOT-S spektrométer mérései alátámasztják azt a hipotézist, hogy a kísérő Wolf-Rayet típusú csillag rendkívül erős tömegvesztéssel (Ábrahám P.).
Analizáltuk a távoli infravörös cirrusz kis skálájú szerkezetének ISOPHOT térképeit, és kimutattuk a Fourier-teljesítményspektrumok spektrálindexének fényesség- és hullámhosszfüggését. Meghatároztuk a távoli infravörös cirrusz konfúziós zajt és egy új módszert használva a fényességfüggés alapján szeparáltuk azt a kozmikus távoli infravörös háttér fluktuációitól (Ábrahám P., Kiss Cs.).
Befejeztük a második galaktikus negyedben a csillagközi anyag nagyléptékű, csillagszelek, illetve szupernóva-robbanások által kialakított szerkezetének vizsgálatát távoli infravörös adatok alapján. Minden eddigi felmérésnél több infravörös hurkot azonosítottunk ebben a galaktikus negyedben. Részletesen megvizsgáltunk (optikai, rádió- és infravörös adatok segítségével) egy csillagszélbuborékot a Cas OB5 asszociáció körül (Kiss Cs.).
A rho Ophiuchi molekulafelhőről extinkciótérképet készítettünk a 2MASS nyilvános, közeli infravörös adatbázisát (Second Incremental Catalogue, IPAC) felhasználva, J, H, K csillagszámlálások alapján. Egy csak mezőcsillagokat tartalmazó csillagmintán multifraktál analízist végeztünk. Ennek eredményeképpen a rho Ophiuchi por/gáz sűrűségszerkezetére egy lehetséges modellt kaptunk, amelyből levezethető a lokális térkitöltés változása a felhőben, valamint becslés adható a beágyazott csillagok kezdeti tömegfüggvényére (Vavrek R.).
B, V, R, I csillagszámok, illetve egy a maximum likelihood elven működő, erre a célra kifejlesztett program felhasználásával becslést adtunk a Lynds 1251 porfelhő távolságára, valamint meghatároztuk a csillagközi por térbeli eloszlását. Megmutattuk, hogy a felhő ,,fej'' része jól modellezhető egy politrop Schuster-gömbbel (Balázs L.).
A felsőlégkör szerkezete
Megvizsgáltuk, hogy milyen lehetőségek vannak a Föld felsőlégkörének sűrűségváltozását leíró modellek javítására, minthogy a modellek eltérése a mérésektől bizonyos időszakokban vagy helyeken eléri a 30-40%-ot az általában jellemző 5-15% helyett. Az 5-15% eltérés a felsőlégkörben állandóan jelenlévő sűrűségi hullámoknak tulajdonítható, ami azt jelenti, hogy a modellek ebben a vonatkozásban nem javíthatók. Az időben vagy térben lokális nagyobb eltérések az őket okozó fűtések fizikai tulajdonságainak figyelembevételével még adnak modelljavításra lehetőséget. Egy korábban kapott eredmény alapján a geomágnesesen zavart napokon a Napból származó részecskék által közvetített energia nemcsak a pólusokon jut be a felsőlégkörbe, hanem az egyenlítő környékén is. Tehát a magnetoszféra-fűtésnek két forrása van: a pólusok környékén a vihar főfázisa idején, és az egyenlítő környékén a gyűrűáram következtében a vihar főfázisában és az azt követő felbomlási szakaszban. A másik jelenség, amelyet az általunk használt megfigyelési anyag is jelzett, a kompressziós fűtés a szubszoláris ponttal ellentétes oldalon (Almár I., Illés E.)
Az előző évben már ismertetett jelenség (sűrűségi hullámok amplitúdójának ugrásszerű változása bizonyos magasságon) okát keresve arra a következtetésre jutottunk, hogy az amplitúdó hirtelen megnövekedése a magassággal konvektív instabilitás következménye lehet (Almár I., Illés E.).
Egyéb témák
Fedési kettősök: a fedési térképezés módszerének módosított változatát alkalmaztuk fedési kettősökre, így tanulmányozni lehet az egyik komponens pulzációja esetén fellépő fotometriai effektusokat is (Nuspl J.).
Tíz fedési változócsillag (IM Aur, TV Cas, AH Cnc, ES Cnc, EV Cnc, V861 Her, XZ Leo, V404 Lyr, AH Tau, EQ Tau) összesen 19 minimum időpontját határoztuk meg (Csizmadia Sz.).
Új periódust adtunk meg az AQ Comae Berenices W UMa-csillagra és az első CCD-fénygörbéjét közöltük az irodalomban. A periódus, szín és az abszolút fényesség közötti összefüggésből meghatároztuk a rendszer távolságát (Csizmadia Sz.).
Módszert dolgoztunk ki, amely a fénygörbe modellezésével, valamint a Barnes-Evans-reláció és a dinamikus parallaxis kombinálásával néhány százalék pontossággal megadja az érintkező kettőscsillagok tömegét, sugarát és távolságát. A világ jelenlegi műszerezettségét tekintve a W UMa típusú csillagok nagyon pontos elsődleges távolságindikátorként szolgálhatnak 6 Mpc távolságig (Csizmadia Sz.).
Kimértük a 44 Boo, BI CVn, CE Leo és TY UMa V-RC színindexeit maximális fényességükhöz közel, fizikai paramétereik meghatározása céljából. Az előző eljárással meghatároztuk távolságukat. A mintában két olyan csillag is szerepelt, amelyre a Hipparcos műhold trigonometrikus parallaxist mért. A BI CVn általunk meghatározott távolsága a Hipparcos-félével jól egyezik, míg a 44 Boo-ra jelentősen eltérő érték adódott, amit egy harmadik komponens jelenléte okozhat (Csizmadia Sz.).
A Naprendszer kisebb égitestjei: Folytatódott az üstökösmagok fizikai tulajdonságainak (méret, alak, albedó, szín, forgási periódus, aktivitási paraméterek) vizsgálata a Hubble-űrteleszkóp (HST) nagyfelbontású és kitűnő optikai minőségű új bolygókamerájának segítségével. Sikeresen detektáltuk 10 rövid keringési idejű üstökös magját 2000/2001-ben, a HST 9. megfigyelési ciklusa keretében. Méretüket, nagyléptékű spektrális tulajdonságaikat sikerült meghatározni. Megalapozottnak látszik az a feltételezés, hogy a rövid keringési idejű üstökösök legnagyobb része a Kuiper-övből ered, illetve a kentaurokkal hozható evolúciós kapcsolatba (Tóth I.).
A Deep Space 1 szondának a Borelly-üstökös magjáról készített felvételein látható porkiáramlások is alátámasztják azt a korábbi hipotézisünket, hogy az üstökösök magját alkotó szubmagok keménysége és/vagy illóanyag-tartalma különböző lehet (Illés E.).
2000-ben a C/1999 S4 (LINEAR) üstökös szétesése következtében megfigyelhetővé vált üstökösmag fragmentumokat figyeltünk meg a HST és a VLT (Very Large Telescope) segítségével. A meghatározható méretű fragmentumok átmérője (gömb alakot és 4% geometriai albedót feltételezve) 70-110 m körüli. Több tucat kisebb fragmentum is felismerhető a HST-képeken. Megvizsgáltunk egy a felbomlási folyamatot erősítő lehetséges effektust: az interplanetáris térben levő kisbolygópályák mentén szétszórt törmelékanyaggal való ütközések hatását (Tóth I.).
A piszkéstetői RCC-teleszkóp CCD-kamerájával egy újabb nemzetközi észlelőkampány keretében többszín-fotometriai megfigyelést végeztünk a MUSES-C japán-amerikai projekt legújabban kijelölt fő célpontjáról, az 1998 SF36 kisbolygóról. Foglalkoztunk a szétdarabolódott Evans-Drinkwater (C/1996 J1) üstökös magtöredékeiről készült felvételek feldolgozásával. Vizsgáltuk a megfigyelhető két magtöredék körüli kómák tulajdonságait (Tóth I.).
Üstökösmagok, kisbolygók, kentaurok és transzneptun objektumok belső szerkezetének és paramétereinek becslésére összehasonlítottuk ezen objektumok forgási tulajdonságait az elméleti modellekkel, és a rendelkezésre álló szelektált megfigyelési anyaggal, gömbszerű, illetve kéttengelyű ellipszoid alakú testeket feltételezve (Tóth I.).
Felszíni alakzatok a Marson: A Mars Global Surveyor (MGS) több mint kétszáz nagyfelbontású képének vizsgálata alapján a déli sarkvidéken felfedezett téli-tavaszi sötét dünefoltok kiváltó okaként kidolgoztunk egy lehetséges biológiai modellt a feltételezett marsfelszíni organizmusok tevékenységére (Horváth A.).
Felvetettünk egy magyarázatot arra, hogy egy, a Mars világos felszínén az MGS által lefényképezett sötét kőhalmaz meteorikus eredetű lehet (Illés E.).
Gammafelvillanások: A multifraktál analízis mellett a teljes éggömbre kiterjesztve alkalmaztuk a Voronoi-tesszeláció és a minimális kifeszítő fa térbeli statisztikai eljárásokat. Ezen hatékonynak mondható módszerekkel vizsgáltuk a kozmikus gammafelvillanások szögeloszlását. Új, a származtatott statisztikák szempontjából hatékonyabb eljárásokat dolgoztunk ki a szignifikanciaszintek megállapításához (Balázs L., Vavrek R.).
Csillagászat a régészetben: Tájolási vizsgálataink alátámasztják, hogy a kánai (rom)templom a XI. században épült, korábban, mint a hozzá csatlakozó kolostor. Ugyancsak tájolással adódott az az eredmény, hogy a Kárpát-medencei rézkori társadalom többrétű tagozódású volt (Barlai K.).
Csillagászattörténet: Zách János Ferenc élete évek óta tudománytörténeti kutatásaink középpontjában van. Ennek oka az, hogy a manapság mindennapos tudományos konferenciák rendezését, közös tudományos programok megszervezését a csillagászat terén ő kezdeményezte. Eddig a róla szóló könyv első két fejezete készült el (Vargha M.).
Az elmúlt esztendőben rendeztük kiadásra az 1998-ban megjelent Konkoly Observatory Chronicle című kiadványunk magyar nyelvű változatát (Vargha M.).
Folytattuk a Kövesligethy Radó tevékenységével kapcsolatos kutatásokat (Zsoldos E.).
SETI: A 2000-ben javasolt riói skálát - egy esetleges ETI-felfedezés hatásainak becslésére - továbbfejlesztettük. (Almár I.).
Asztronautikai terminológia: kidolgoztuk a jelenlegi IAA Multilingual Space Dictionary továbbfejlesztésének lehetőségeit és feltételeit (Almár I.).
Publikációk
A beszámolási időszakban eredményeinket 102 tudományos közleményben jelentettük meg, közülük 54-et idegen nyelvű folyóiratban, illetve 41-et nemzetközi együttműködésben.
Hazai (egyetemi) kapcsolatok
A semleges felsőlégkör és az ionoszféra kapcsolatának kutatásában együttműködünk a soproni GGKI-vel. A beszámolási időszakban is részt vettünk az egyetemi oktatásban előadások, gyakorlatok tartásával, valamint szakdolgozati és doktori témák vezetésével. Kutatóink az alábbi előadásokat, illetve gyakorlatokat tartották:
ELTE-n: Előadás: Általános csillagászat III-V., Asztrostatisztika I-II., A csillagkeletkezés alapjai, Csillagaktivitás - aktív csillagok II., Csillaglégkörök fizikája, Asztrofizika V., Csillagrendszerek dinamikája I-II., Műszertechnika IV., Csillagászattörténet II., Nemradiális pulzáció: a jövő kihívása, Szférikus csillagászat régészeti alkalmazása, Összehasonlító planetológia, Bioasztronómia, A csillagászat elemei, A csillagközi anyag fizikája, Csillagszerkezet és csillagfejlődés, A csillagpulzáció modellezése.
Gyakorlat: Csillagászat (II. éves térképészeknek), Bevezetés a csillagászatba (I-II. éves csillagászoknak), Mérési gyakorlat (asztrofizika szakirányú IV. éves fizikusoknak).
DTE-n: Előadás: Bevezetés az űrfizikába.
SZTE-n: Előadás: Galaktikus csillagászat, Általános csillagászat, Űrcsillagászat.
2001-ben is sor került az ELTE-vel közös rendezésében a doktoranduszok konferenciájára, amelyen pályakezdő kollégáink munkájukról, eredményeikről igen színvonalas előadásokban adtak számot.
Nemzetközi kapcsolatok
A beszámolási időszakban az alábbi nemzetközi együttműködésekben vettünk részt: ESA-val kötött PRODEX-megállapodás a budapesti ISOPHOT alközpont működtetésére, MTA-OTKA-NSF projekt (a Floridai Egyetemmel), MTA-JSPS projekt (a Nagoyai Egyetemmel), francia-magyar, német-magyar és olasz-magyar TéT együttműködés, részvétel a MACHO-programban, bolgár-magyar, egyiptomi-magyar, észt-magyar, lengyel-magyar, mexikói-magyar (CONACYT), orosz-magyar akadémiai együttműködés. A DPD katalógushoz nemzetközi együttműködések keretében a következő obszervatóriumokból kaptunk észleléseket: Kiszlovodszk (Oroszország), Abastumani (Grúzia), Ebro (Spanyolország).
Továbbra is aktívan részt vettünk a nyugat-európai DENIS projekt munkáiban. Rendszeres kapcsolatot tartunk fenn a floridai (USA), a villanovai (USA), a Vanderbilt (USA), a prágai (Csehország), a nagoyai (Japán) és római (Olaszország) egyetemmel, valamint a varsói (Lengyelország), heidelbergi (NSZK), potsdami (NSZK), armagh-i (Észak-Írország), kanzelhöhei (Ausztria), bécsi (Ausztria), marseille-i (Franciaország), meudoni (Franciaország), aarhusi (Dánia) és pulkovói (Oroszország) csillagászati intézetekkel.
A Nemzetközi Csillagászati Unió megbízásából az intézet kutatói szerkesztik az Internet hálózaton keresztül elektronikusan is elérhető IAU Information Bulletin on Variable Stars kiadványt, amelynek korábbi számait CD-n is kiadtuk (az első CD-ROM-on a bulletin 1-4000., a másodikon a 4001-5000. számaival). Ugyancsak az IAU megbízásából folytattuk a most már elektronikusan is elérhető Debrecen Photoheliographic Results katalógus készítését.
Mind a napfizikában, mind a változócsillagászatban kutatóink rendszeresen részt vettek nemzetközi észlelési kampányokban. Az intézet továbbra is otthont adott a Naprendszer kisebb égitestjeinek adatait tartalmazó NASA-adatbázisnak.
Műszaki fejlesztés, számítástechnika
Pályázati pénzből beszereztünk egy Princeton Instruments VersArray 1300B ultraibolya tartományban is érzékeny (hátulról megvilágított) CCD-kamerát, amellyel az U színtartományban az érzékenység a korábbihoz képest mintegy háromszorosára növekszik.
A számítástechnikai rendszer két kisebb Sun-munkaállomással (Sun Ultra 10) és egy videoprojektorral gyarapodott.
Az intézet személyi állománya
A 2000. december 31-i létszámhoz képest az alábbi változások történtek:
Intézetünk állományába került: Csubry Zoltán, Domsa István, Kiss Csaba, Kiss Ottó, Körmendi Jenő, Szabó Orsolya (Budapest), Kiss Józsefné (Debrecen).
Intézetünktől távozott: Bartus János, Frontó András, Küller Lajos, ifj. Küller Lajos, Pócs Mihály, Vavrek Roland (Budapest), Baráth Béláné, Lengyel István (Debrecen), Smíró Ferencné (mátrai állomás).